Elkészítés:

Az előtte pár órára beáztatott lencsét babérlevéllel, sóval, borssal felteszem főni. 

A megfőtt lencsét villával összetöröm, majd a főzőlevével, a tojásokkal, a fűszerekkel, szódabikarbónával, fokhagymával, hagymával és a mustárral összekeverem.

Az így kapott enyhén leveses mixhez hozzáadom a zabpelyhet. Az így kapott masszát kb. fél órát állni hagyom. Készíthetek a masszából hagyományosan golyókat formázva fasírtot, amit kevés forró olajban vagy kókuszzsírban kisütök, vagy kiolajozott őzgerinc formában kétszáz fokra előmelegített sütőben kb. 25-30 perc alatt meg is süthetem. Akkor jó az állaga, ha nedves kézzel golyókat tudok formázni belőle. Ha nem áll össze, egy liszttel keményíthetem, de kanalanként adagolva, nehogy kemény legyen. Főzelékek mellé kitűnő húspótló, de egy finom fokhagymás tejfölös mártogatóval is el tudom képzelni.

Hozzávalók

-1 bögre zabpehely

-2 bögre főtt lencse (barna vagy vörös)

-4 gerezd apróra vágott fokhagyma

-1 apróra vágott vöröshagyma

-2-3 evőkanál mustár

- bors, só, babérlevél, majoránna

-1 evőkanál szezámmag

-1 késhegynyi szódabikarbóna (el is maradhat)

 -6 evőkanál reszelt füstölt sajt  

Tipp: Fokhagymás tejföllel kevert mártogatóssal még izgalmasabb!


Bánovics Marcsi

NapiBio.hu