A lekvár sikerén felbuzdulva nekiálltam az egyik kedvencemet, szárított paradicsomot gyártani. Ez az olaszországban elterjedt paradicsom eltevési fajta nálunk még annyira nem ismert, pedig a paradicsomunk is, és a napsütés is megvan ehhez a kíváló csemegéhez. Tésztákhoz, salátákhoz, sajtokhoz, halakhoz, sós rágcsálnivalókba sütve, de akár önmagában az olivaolajjal friss kenyérrel fogyasztva is kitűnő.
Én nem apróztam el, rögtön négy kiló paradicsommal kezdtem az aszalást. Másfél-két kilóból egyébként is csak két kisebb méretű üveggel lesz, és nagy a család is. Mit tegyek? Szeretjuk! Ha nem friss fűszernövényeket teszünk bele hónapokig eláll..legalábbis ha a hűtő mélyére dugod, és nem szem előtt van! :)
Kis méretű paradicsomot érdemes választani, az interneten több oldalt átböngészve erről egyöntetű volt a vélemény. A Lucullus nevűt ajánlják erre a célra, mert vékony a héja, és kevés a leve! Természetesen a koktélparadicsom is alkalmas, én találtam lucullust, úgyhogy abból készítettem az első eresztést. Egy nagy bevásárló központban vettem, kilóját kb 200 ft-ért! Ezek a szárított paradicsomos csemegék itthon horror áron kaphatóak, és az otthon készített napon érlelt paradicsomnak egyébként sincs párja, szóval amikor a paradicsom szezonja van érdemes nekiállni. Minimális energiabefektetéssel maximális ízélményt kaphatunk!

A forró vízzel megmosott paradicsomokat félbe vágtam, a csumáját kis késsel óvatosan kivágtam, és a belsejüket kiskanállal kikapartam. A kikapart paradicsomot egy tálkába gyűjtöttem, majd egy része ment a lecsóba, a másik részéből pedig kis olivával, friss petrezsejemmel, lilahagymával és fűszerekkel salátát készítettem!
A paradicsomot olyan helyre kell tenni, ahol lehetőleg alul is éri levegő, és könnyen kicsöpög a sós lé. Ezzel kicsit bajban voltam ennyi mennyiségnél, de aztan a sütőráccsal, és az egyik tepsimmel megoldottam. Áldottam az eszem, hogy az előzőleg vásárolt ragtapaszos szúnyogháló maradékát eltettem, mert abból egy alapos mosás után kitünő szűrőt készítettem! Utána olvastam a neten, hogy valaki ugyanezt függönnyel oldotta meg, nah még mondják azt nem találékony a magyar háziasszony! Persze láttam olyan receptet is, aki csak simán a tepsibe sütő-papírra helyezve szárította őket, gondolom ő sürűbben leöntögette a levet róluk. Szóval lehetőség-ízlés szerint. A lényeg, a szárítás!
Mindegyik paradicsomot alaposan megsóztam, majd kitettem a napra!
Mint már említettem, a paradicsomok a sótól levet fognak ereszteni, amit alkalmanként célszerű leöntögetni róluk, mert gyorsabban száradnak. Estére behozni, szükség esetén letakarni, majd másnap újra a napra tenni. Három, maximum négy napsütéses nap alatt a paradicsom el is készül, és már lehet is üvegekbe pakolni. Na most nekem az a helyzet állt fent, hogy az első két verőfényes tűző nap után, a harmadik nap reggelén szűrt gyenge napsütéssel szembesültem. Azért kitettem a teraszra, de este az ilyenkor érvénybe lépő B tervvel fejeztem be azt, amit a természet elkezdett!


A sütés hőfokairól, és a sütési időről a vélemények megoszlanak, és valljuk be ez sütőfüggő is. Ne felejtsük el, hogy  függ attól is, hány napot sikerült napoztatnunk előtte a kicsikéket. 100 fokos sütőben kell sütni/aszalni ha lehet légkeveréssel. Előmelegített sütőben legalább három órán keresztül kell szárítani, mármint ha télen jut eszedbe a projet, és célszerű megforgatni is. Nekem a már majdnem megaszalt paradicsomjaimnak elég volt az egy óra is.

Akkor van kész, amikor még van némi nedvesség benne, de már kicsire összeaszalódott, és kézzel össze tudod nyomkodni. Nos ezt a sütőben szárításnál nehézkes csekkolni, hacsak nem azbesztből van a kezünk, de szerintem azért nagyjából látjuk, és talán a villa is megfelelő.
Amikor kész, tiszta üvegekbe nyomkodjuk, felöntjük olivaolajjal, légmentesen lezárjuk, és hűvös helyen tároljuk. Van, aki fele olivával, fele napraforgóval önti fel, én az olivára esküszöm. Egyrészt, mert az étrendem tiltja a napraforgó olajat, mert a benne lévő transzzsírok 50%-al növelik az endometriózis kockázatát, míg az omega 3 fogyaztása 23%-os kockázatcsökkenést mutatott.
Az oliva tehát tartalmazza az omega 3 zsírsavakat, ami jótékony hatású, és az ízét is jobban szeretem.
Ízlés szerint lehet ízesíteni, aki a csípős változatot szereti rakhat bele  szárított chilipaprikát, fokhagymát, borsot.
Aki a lightsabb verzióra esküszik megbolondíthatja bazsalikommal, rozmaringgal, oregánóval, kakukkfűvel, kapribogyóval!

Na, megyek, megnázem a köpönyeg.hu-t, lesz e még tartós napsütés! Idén még kipróbálok egy-két változatot! :)


Bánovics Marcsi

www.banovicsmarcsi.hu